Termékeink


Köszöntő

Ahogy a föld alatt a több évtizedes hordókkal megrakott ódon pince, a felszínen pedig a csillogó, több ezer hektoliteres tartályok, úgy fér meg egymás mellett a hitvallásunkat képviselő hagyomány és innováció párosa. Fontosnak tartjuk, hogy magunkban hordozzuk a múlt hagyományait, ami elsősorban abban az alázatban érhető tetten, ahogy a szőlőinket műveljük, ahogy a munkánkra gondolunk. Az innováció és a technológia a megvalósítás eszközeit adja, amit igyekszünk az elérhető legmagasabb színvonalon felhasználni, hogy a legjobb minőséget érhessük el. A múltban a borkészítés minden folyamatát emberek végezték, napjainkban a feladatok nagy részét gépek segítségével látjuk el. De tudjuk, hogy a borkészítés legmeghatározóbb pontja mindig az ember. Szív és lélek nélkül nem lehet jó borokat készíteni. Minden egyes palackban ott van a szőlész, a borász összes döntése, és egy csapat összehangolt munkája.
Emeljük hát poharunkat a múlt és a jelen sikereire, és az eljövendőkre is – mert az elkötelezettségünk és a céljaink visznek minket egyre tovább. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tart az úton!

PINCÉSZETEINK

Feldebrő

2014-ben adtuk át feldebrői pincészetünket, amely - a környékről vásárolt szőlők mellett - az egri borvidék legszebb dűlőiben 60 hektáron elterülő ültetvényeink termését dolgozza fel. Saját szőlőinkben gondos odafigyeléssel és nagy szakértelemmel, a természettel összhangban termeljük Aranymetszés prémium borcsaládunk alapjait. Többek között a Sauvignon Blanc, a Cabernet Sauvignon, és Hárslevelű fajtákból készített boraink otthona a legmodernebb technológiákkal felszerelt, a legmagasabb műszaki és automatizálási szintet képviselő feldebrői birtok. Büszkék vagyunk, hogy Feldebrőn készített boraink közül több évről évre kiválóan szerepel a legrangosabb nemzetközi versenyeken! Aranymetszés Debrői Hárslevelű édes borkülönlegességünk rendre a legjobbak között végez, Aranymetszés Sauvignon Blanc 2021 évjáratú száraz fehérborunk a 2022-es VinAgorán megszerezte az elérhető legnagyobb elismerést, a Champion díjat!

Badacsonyörs

A Badacsony és az Örsi-hegy ölelésében 5,6 hektáron, ősfás környezetben terül el badacsonyörsi pincészetünk. A Balaton-felvidéken 120 hektár saját szőlőterületet művelünk, melyekről olyan tradicionális hazai fajták kerülnek palackba mint a Kéknyelű, az Olaszrizling, a Szürkebarát vagy az Irsai Olivér. Palackozó üzemünk 12 000 palack/óra teljesítményű ellennyomásos töltőrendszerrel rendelkezik. A kialakított technológia lehetővé teszi, hogy a különböző bortípusok igényeihez igazítva szabályozzuk a palackozásra kerülő borok hőmérsékletét, oxigéntartalmát, valamint széndioxid-szintjét. Büszkék vagyunk rá, hogy pincészetünk 1993 óta saját borvizsgáló laboratóriummal rendelkezik. A borászati műveletek ellenőrzött végrehajtásában, a palackozás folyamatában fizikai-kémiai paraméterek méréseivel, illetve a palackozott késztermék minőségellenőrzésében kiemelkedően fontosnak tartjuk a labor munkáját.

Pincelátogatás

1993

A Varga család megvásárolja a pincészetet a Badacsonyi Állami Gazdaságtól

1996

Első beruházások - a pincészet rekonstrukciója és bővítése

2000

Az első szőlőültetvények telepítése 86 hektáron

2002

Ház Bora 1,5 l-es termékek bevezetése

2006

Az Aranymetszés prémium borcsalád bevezetése       

2013

A Varga palack bevezetése - betétdíjas, visszaváltható palackok

2014

A feldebrői pincészet átadása az egri borvidéken

2021

Magyarország Legszebb Birtoka cím szőlészet-borászat kategóriában

Csapat

Varga Péter

tulajdonos

Varga Máté Péter

tulajdonos

Pál Erika

gazdasági vezető

Csiszkó Gábor

ügyvezető

Cseh Németh Zoltán

kereskedelmi vezető

Tóth Istvánné Rózsika

feldebrői pincészetvezető

Varga Máté

szőlészeti ágazatvezető

Baumann Csaba

pincevezető

Takács György

pincevezető

Csiszkó Eszter

palackozóüzem vezető

Dr. Molnár Zoltán

laboratóriumvezető, minőségirányítási vezető

Farkas Zoltán

műszaki vezető

Varga Péter pincetörténete

Minden kezdet nehéz

Családunk 1993-óta készít bort, de kezdetben még saját szőlőtermelés nélkül, csak felvásárlásra alapozva. 5-6 év elteltével úgy éreztük, hogy kezdünk belejönni a borászkodásba, illetve sikerült egy jó csapatot összehozni, aminek eredményeképpen néhány borunk már országosan is feltűnést keltett. Csúcsborok készítését azonban nem lehet vásárolt szőlőre alapozni, így szőlőt kellett telepíteni, amihez területeket kellett venni.
Az 1999. évben megvásárolt és a 2000-ben telepített 86 hektárból közel 30 hektárt a badacsonyi pincészetünktől 300 kilométerre lévő egri borvidék képviselt. De egyrészt mindig tudtuk, hogy lesz egri pincészetünk is, másrészt, már a kezdetektől forgalmaztunk Egri Bikavért, és az a család, aki termelte, vállalta a szőlőnk kezelését is. Érdekes módon úgy alakult, hogy ez az egri 30 hektár volt az első terület, amit a vásárlás előtt bejártunk legközelebbi munkatársammal, Csiszkó Gáborral.

Gábor ugyanúgy a közgazdasági egyetemet végezte, mint én, de ő már esti képzésen, mint szőlész-borász szakember. Ráadásul azt főiskolán végezte, ami abban az időben sokkal több gyakorlati képzést jelentett. Ezt követően azonban az ország egyik legnagyobb pincéjét vezette, ültetvényeket, földterületeket nem nagyon látott. Így meglehetősen megilletődve álltunk egy gyönyörű, déli fekvésű, frissen szántott, hatalmas domboldal előtt.

Körüljárjuk? – kérdezte a tulajdonos. Annyi eszünk volt, hogy váltócipőt hozzunk, de én életemben először jártam frissen szántott földben.
Menjünk föl a közepére, onnan majd körbenézzük! – döntöttem.
Miközben már fentről a területet és a kilátást csodáltuk, Gábor megszólalt:
Te Péter, gondoltad volna, hogy 30 hektár ilyen nagy?
Nem – válaszoltam őszintén.
Hát nem kicsi ez se, az igaz – mondta mögöttünk a tulajdonos –, mert hogy ez itt 13 hektár, az egyik abból a 3 tagból, amelyik itt egymás mellett kiadja a 30 hektárt.
Akkor megsejtettem valamit abból, hogy a szőlészet nem lesz könnyű, de hogy milyen nehéz valójában, az ennél sokkal nagyobb pofonokból derült ki.

"Te Péter, gondoltad volna, hogy 30 hektár ilyen nagy?"