Varga Pincészet - Boraink - Prémium borok - Aranymetszés Debrői Hárslevelű

Aranymetszés Debrői Hárslevelű, 2020

„Hársméz”

bornév
Online ár: 1.499Ft
Betétdíj: nincs
Ár/liter: 1.999Ft
Kiszerelés: 0,75L
Alkoholtartalom: 12%%
kosárba

A pszichológusok szerint minden fontos döntést érzelmi alapon hozunk. Bortermelő család vagyunk, de mint közgazdászok büszkék vagyunk logikus gondolkodásunkra. Mai szemmel mégis el nem tudom képzelni, hogy tudtam észszerű okokkal alátámasztani 2004-ben, hogy 32 hektár Debrői Hárslevelűt telepítsünk Feldebrőn. Ezt az egykor olyan nagy hírű fajtát, ami abban az időben teljesen le volt járatva, egy olyan borvidéken, ahol nem volt pincészetünk. Több mint 10 éven keresztül aztán szinte semmi hasznát nem vettük az ültetvénynek. 2014. évben azonban elkezdtük építeni feldebrői pincészetünket és átállítani az ültetvényt késői szüretelésű prémiumbor készítésére. Ez a példa azt igazolja, hogy talán nem is olyan nagy butaság, hogy időnként figyelmen kívül hagyjuk az észszerűségi szempontokat, hiszen ha veszteségek árán is, de így jött létre pincészetünk egyik büszkesége. A bor színe, íze, illata, minden összetevője a hársmézre emlékeztet. Intenzív jelenléte alkalmassá teszi, hogy fogyasztását a hagyományos desszertkörön kívül zsíros húsokhoz, libamájhoz vagy fűszeres, csípős levesekhez is 16 oC-ra hűtve ajánljuk. sign

A pszichológusok szerint minden fontos döntést érzelmi alapon hozunk. Bortermelő család vagyunk, de mint közgazdászok büszkék vagyunk logikus gondolkodásunkra. Mai szemmel mégis el nem tudom képzelni, hogy tudtam észszerű okokkal alátámasztani...  Olvass tovább

Biztosan megtalálod: Metro Nézd meg az íztérképen!

FRISS TAVASZI BORVÁLOGATÁS

8.194Ft helyett 6.999Ft

Tavaszi megújulással és frissítő ízekkel érkezik borválogatásunk. Boraink tele vannak új ízekkel, hordozzák a nyár végén palackba rejtett élményeket, emlékeket és a melengető napsütést! Most felbonthatod ezeket a palackokat és élvezheted az újonnan kisütő nap erejét zamatos boraink társaságában. Meglepetésként kedvenceteket, a Töpszlit rézhálós csomagolásban küldjük ;) Ha kedvet kaptál egy kis tavaszi felfrissüléshez, vásárold meg webshopunkból 6.999 Ft-ért, díjmentes kiszállítással.